Sziasztok Piskóták!
A szerkesztők körében kezdtek elszaporodni ezek a kérdések, amiket én már nagyon unok és feleslegesek. Miért? Mert a tök kezdők, akik pár hete kezdték leprofizzák, az amúgy tőlük egy kicsivel jobbakat, ezáltal nem valós eredményt kapnak.
De hogyan lehet egyeltalán megállapítani ezt, hogy ki milyen szinten van?
Első látásra könnyűnek tűnik, mivel kiírod a kérdést és el van intézve.
Szerintem (ez csak feltételezés) nekem van szemem az ilyesmihez, az évek során legalábbis első látásra tudok mondani egy körülbelüli eredményt. Viszont még sosem kértem ki senki véleményét úgymond szintekben és én sem szoktam válaszolni rájuk, mert felesleges.
De honnan tudhatjuk meg körülbelüli szintünket?
Jó helyre tévedtél kedves szerkeszteni szerető! Ebben a cikkben erről lesz szó!
Munkáink közönség elé tárása
Érdemes munkáinkat mondjuk egy Facebook csoportba posztolni, de előtte figyeljük meg, hogy kik azok akikre azt mondjuk, hogy mindene tökély vagy legalábbis otthon van a témában. Ha leírta a kritikáját és mi megfogadjuk, majd alkalmazzuk egy másik munkánkon amit szintén kiteszünk, akkor már újabb hibákra hívhatják fel figyelmünket. Így fokozatosan fejlődünk, miközben a folyamat elején választott, ,,mentor" egyengeti utunkat. Mikor már semmi kivetnivalót nem talál rajta, érdemes a folyamatot megismételni.
PhotoShop
Ha már ajánlottak és szerinted is kinőtted a Photoscape-t, érdemes letölteni valamelyik verziót a PS-ből. Kezd el kitapasztalni, próbáld meg célszerűen használni az eszközöket, próbálj sokféle technikát amíg végül megtalálhatod a neked szimpatikusat. Én azóta használom a fejléceimhez szinte csak ezt, mióta a Picmonkey már nem elégíti ki az elvárásaimat. Azaz fejlődtem. Ha vegyesen használod a PS-t és más programokat akkor már jó úton haladsz a profi szint felé. Mikor már csak azt használod és az ott készült munkáidra várakozáson felüli kritikát kapsz, megnyugodhatsz. Innentől már csak finomítanod kell a módszereiden.
Szerkesztőd
Nos, a szerkesztőprogramtól függenek a munkáid. Meg a tehetségedtől, de ez már más tészta. Íme a szerkesztőprogramok és, hogy ÁLTALÁBAN kik használják őket. Magyarul ha profi vagy, de mégis a Picmonkey-t használod az még nem jelent semmit ha közben ugyanolyan jól vagy jobban kezeled a PS-t.
PiZap- Kezdők
Photoscape- Középhaladók, kezdők
Picmonkey- Haladók
PhotoShop- Profik
Természetesen ez a max. amit szerintem ezekből a programokból ki lehet hozni. De vannak és lesznek kivételek.
Profik
Ők azok, akiknek design blogjuk már túllépte a 3-4000 klikket, sok rendelést kapnak rajtuk, szinte mindenki ismeri a nevüket. Mikor már úgy érzed a szerkesztőcsoportokban csak pozitív kommenteket kapsz, mindenki imádja, amit csinálsz érdemes egyet felkeresni. Természetesen nem csak rátörsz, hanem megmutatod a legfrissebb, illetve a legjobbnak tartott munkádat és kikéred a véleményét. Persze találhat rajta kivetnivalót, de ha jobban figyelsz a tanácsaira és mondjuk 1 hónap múlva újra felkeresed már lehet, hogy megkapod a: Látom megfogadtad a tanácsaimat, gratulálok, nagyon ügyes vagy! dicséretet. De nem biztos.
Design blogod
Persze lehet, hogy nincs, meg nem akarsz, de ha van akkor onnan is tudhatod a szintedet. Ha sok a rendelés (jó, kritika meg ilyen csak írsz, nem szerkesztesz rendelés nem számít), híres bloggerek is rendelnek tőled fejlécet, design-et vagy könyvborítót, illetve már kacsintgatsz az 5-6000 klikk felé, ne adj' Isten, már túl is lépted, akkor büszke lehetsz magadra! Elérted a célod, híres blogger és szerkesztő vagy és úgy érzed, nem csak hobbiszinten foglalkoznál vele, akkor léphetünk azokhoz akik már nem egyszerűen profik, hanem szakképesített grafikusok.
Design blog, mint hivatás?
Én is grafikusnak készülök, majd a gimi után, de erről majd 5-6 év múlva mesélnék bővebben.
Végül is ha te is erre a pályára képzeled magadat, akkor az már több mint design blog. Persze azt is megtarthatod, lelked rajta, de ha külön céget akarsz meg minden, akkor keményen bele kell húznod, a Photoshopot kívülről fújnod, a Photoscape-ről már ne is beszéljünk! Természetesen a kreativitás sem elhanyagolható. Ez már komoly dolog, nem lehet a ,,rendeléseket" elpasszolni mondjuk Avery-nek, mert beteg vagy, vagy nincs kedved. Meg kell csinálni, mert ebből élsz. Sőt! Itt már akár a rajztábla és némi rajztudás is szükségeltetik...
Ha a cikkben olvasottakat te is kipróbálnád, csak rajta! Senki nem tart vissza!
Remélem segítettem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése